| |||||||
Fehérvári néptáncosok és önkéntes közreműködők részvételével zajlott az idei fesztivál nyitánya az Alba Plaza mellett:
Gelencsér András néptánc alapú kortárs koreográfiája nagy sikert aratott a szép számban összegyűlt közönség előtt.
»Kortársaknak, kortársaktól
Koncertek, kiállítások, színházi előadások, irodalmi estek és megannyi más, többségükben ingyenesen látogatható esemény:
28 szervező 35 programjával várja az érdeklődőket a vasárnapig tartó 13. Kortárs Művészeti Fesztivál.
»A könyvtáros titkos élete
Tükörkeret, fogas, kenyértartó, sámlik, bábparaván, különféle hasznos ládikák: Kaiser Erika bútorfestő munkáiból rendezett
kiállítást a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár. A tárlat május 30-ig tekinthető meg.
»A fák hegyén járnak
Szinte a Szentivánéji álomba csöppenhet az, aki ezekben a napokban belép az Aranybulla Könyvtárba: Orosz Péter és
Huber András Munkácsy-díjas szobrászművészek alkotásai tündérerdei hangulatot árasztanak.
»A valóság változásai
Főként sorozatok, egy-egy kép változásai-változatai láthatók Hegedűs 2 László és Hegedűs Hanna Léna "H2L + HHL" című kiállításán
A Szabadművelődés Házában. Apa és lánya közös tárlata június 7-ig tekinthető meg.
» |
Következő program | ||||||
A Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár rendhagyó énekórával, bútorfestő- és origami-kiállítással készül az idei Kortárs
Művészeti Fesztiválra. Az ő programjaik már május 14-én megkezdődnek.
»
A tavalyi ASZFALTBÚCSÚ sikerén felbuzdulva a Városi Képtár - Deák Gyűjtemény idén a város civil szervezeteivel
és a Székesfehérvári Diáktanáccsal karöltve újabb közösségi megmozdulást szervez: ezúttal környezettudatos bringásokat várnak.
»
A Terembura Kulturális és Múzeumkommunikációs Egyesület és a Városi Képtár - Deák Gyűjtemény pályázatot hirdet Kortárs-e vagy? címmel. Gondolkodj el a kortárs művészet fogalmáról és filmesítsd meg: kortárs-e vagy?!
Részletes pályázati felhívás »
Zárj össze tíz ember egy szélsőséges helyzetben, és egyből kiderül, kiből lesz zsarnok, lázadó, áldozat vagy mártír.
Interjúnk a Börtönmusical főszereplőjével, Sánta László színművésszel a darab május 12-én látható a Retro Színházban.
»A mandalák világa
N. László Gizella festőművész mandaláiból nyílt tárlat a Szent Gellért Hotel galériájában. A május végéig megtekinthető,
roppant látványos tárlaton főként magyar motívumokból készült "körbe festett színek, fények" láthatóak.
»Ősiek tárlata
Két Ősiben élő alkotó, Brilló Erzsébet és Farkasné Molnár Terézia alkotásaiból nyílt tárlat a székesfehérvári Hotel Platán
galériájában. Ősi Kovács Imre festőművész tanítványainak kiállítása május végéig látogatható.
»A tánc mindenkié
Megkezdődött a nevezés az első Fehérvári Utcatánc versenyre, amit idén hét kategóriában showtánc, break, hip-hop, electric boogie,
Jacko imitátor, néptánc és Broadway casting hirdetett meg az ART Kulturális Egyesület.
»Operettszerzők száműzetésben
A móri Öreg Présben látható a fehérvári színészek békebeli fogadóra megálmodott operettgálája, a Bor, mámor, szerelem
április 29-én, vasárnap 18 órától. Népszerű melódiák, remek színészek, cigányzenekar a kockás abrosszal terített asztalok között.
»Igazgató kerestetik
Az elpártolt nézők visszahódítása, a fiatalok megnyerése, a kooperáció és koprodukció voltak azok a leggyakoribb
kifejezések, amelyet a tíz igazgatójelölt használt a meghallgatáson. Színházigazgatói casting, harmadik kör.
»Döntő előtt a Diákpárbaj
A májusi döntő előtti utolsó fordulót a Vasvári Pál Gimnázium nyerte a fehérvári középiskolák között zajló Diákpárbajban,
így a Ciszterci Szent István Gimnázium csapatával együtt ők jutottak tovább a Regia csoportból.
»Csalás és önámítás
Kihűlőben a házassága? Kínáljon tálcán szeretőt a felesége számára, és próbáljon versenyre kelni vele! A Vörösmarty Színház
évadjának utolsó bérletes nagyszínpadi bemutatója Molnár Ferenc A testőr című vígjátéka.
»Barangolás a Tiszától Zaláig
Karóczkay Ottó fehérvári festőművész, művésztanár alkotásaiból nyílt tárlat a Művészetek Házában. Az április 29-ig
látogatható tárlatot Román Károly tanár, irodalomtörténész ajánlotta a közönség figyelmébe.
»Swingben utaznak
A swing műfajában brillírozó fehérvári Just Dance tánccsoport is bekerült a Csillag születik középdöntőjébe. Az együttes
egyedi színt képvisel a tánc világában.
Interjúnk Bokor Attilával, a csoport vezetőjével » Wass Albert szerelmei
Az évtizedekig mellőzött szerző sajátos világába enged bepillantást Rékasi Károly önálló estje. A Szerelmem, Erdély című
egyszemélyes darab a Művészetek Házában látható április 12-én, csütörtökön 19 órakor.
»A köznapiról és a látomásról
A költészet napja alkalmából rendeznek színházi estet egy szereplőre és egy hegedűsre Márai Sándor Füves könyve
alapján a Köfém Művelődési Házban április 12-én, csütörtökön 18 órától. Az est főszereplői Benkő Nóra és Balázs Barnabás.
»Zalaegerszegi szalon
Zalaegerszegi képzőművészek alkotásaiból nyílt kollektív tárlat az Öreghegyi Közösségi Házban. A kiállítás, ami januártól
februárig Zalaegerszegen volt látható, a város képzőművészeinek kínál reprezentatív bemutatkozási lehetőséget.
»Premierre készül az aranyalmás
Már próbálgatja Verona hercegének jelmezét Keller János: többek között a Rómeó és Júlia részletei is szerepelnek a
SingSingSing 3. musical show-ban, amelynek premierje március 23-án lesz Veszprémben.
»Demonstráció a színház előtt
"Színház csak addig van, amíg az ember hisz a játékban" feliratú táblával a nyakában demonstrált a Vörösmarty Színház előtt
Horváth Iza ügyelő. A megmozdulással a háttérmunkások előadáspénzének csökkentésére kívánta felhívni a figyelmet.
»Megelevenedett a történelem
A Pilvax kávéházból indultak, és a Nemzeti Színháznál zárultak a forradalmi események Fehérváron: az ART Egyesület
jóvoltából az idei március 15-én is az 1848-as forradalomba csöppenhettek a belvárosba látogatók.
Képeink és videónk »Magyaros ízek fesztiválja
Csaknem ötven gazda kínálja portékáját a Toros és Pálinkafesztiválon, amelyet először rendeznek meg Fehérváron.
Március 15-18. között a Zichy ligetben a termelők kóstolókat is tartanak és vetélkedőket is rendeznek.
»Táncra perdült kerámiák
Verbunkos, csárdás, csűrdöngölő és más "megfagyott" táncok, valamint mesékből, mondákból ismert alakok sorakoznak a Szent
Korona Galériában, ahol Józsa Judit kerámiaszobrász alkotásaiból nyílt kiállítás. A tárlat március 27-ig látogatható.
»Függöny
Buch Tibor búcsúzik a fehérvári teátrumtól: a Vörösmarty Színház nem hosszabbította meg a népszerű művész szerződését,
aki tizenkét évet töltött Fehérváron. A közönségtől azonban még nem búcsúzik: máris kapott fehérvári felkéréseket.
»Az elődök értékei
Almási Évával, a Vörösmarty Színház Vihar című drámájának egyik főszereplőjével szervezett közönségtalálkozót a Vörösmarty Színház.
A meghitt hangulatú est az egykori Csillagok című beszélgetős sorozat legszebb időszakára emlékeztetett.
»Kolin lemezbemutató Fehérváron
A Műhely Kávéházban mutatja be új lemezét a Kolin zenekar március 2-án, pénteken 20.30 órától. A szintipop zenét játszó
összművészeti formáció zenéjében a hetvenes évek diszkózenéje keveredik az indie rockkal és a new wave-vel.
»Jubileumi gyermektáncház
Napra pontosan tíz éve tartotta első családi programját a Fejér Megyei Népzenei Műhely:
a gyermektáncház és a hozzá kapcsolódó kézműves foglalkozás azóta is minden hónap utolsó szombatján várja a családokat, a belépés ingyenes.
»Jó úton haladok...!
Elegáns helyszínen, a fehérvári Hotel Magyar Király kupolatermében adott élőzenés koncertet január 21-én Vastag Csaba,
a 2010-es X-Faktor győztese. Csabával a fellépés előtt beszélgettünk zenéről, tervekről, álmokról.
»Igazgatói casting: második kör
Pesty-Nagy Kati rendező kapta a legtöbb szavazatot a Vörösmarty Színház közalkalmazottaitól, akik ma hallgatták
meg a teátrum igazgatójelöltjeit. A szakmai bizottság ugyancsak Pesty-Nagy Katit tartja a legalkalmasabb jelöltnek.
»Bogárka-Land
Ismét műsoron a Bogárka-Land: a Szabad Színház szeretettel vár mindenkit január 15-én, vasárnap 11 és 14 órakor a
Szabadművelődés Házába, Lázár Ervin, Lázár Zsófia és Nagy Judit mesejátékára. Az előadások ingyenesek.
»Miskolc és Fehérvár színigazgatóra vár
A fehérvári szakmai bizottság ülésén Pesty-Nagy Kati kapta a legtöbb szavazatot, az övét és Szabó Károly, a színház
jelenlegi operatív igazgatójának dolgozatát ítélték legjobbnak. A jelölteket a jövő héten a társulat is meghallgatja.
A nol.hu írása »Előszilveszter a Fezen Klubban
Nagyszabású, kétnapos előszilveszteri metál fesztivált szervezett a Fezen Klub december 29-én és 30-án: két nap alatt
tucatnyi zenekar, köztük a Stiff Bastard adott koncertet a népszerű fehérvári szórakozóhelyen.
»Levele érkezett
Születhet-e szerelem egy rossz címre küldött e-mailből? A Gyógyír északi szélre című darab története szerint a
tévedésből megismerkedő páros egyre közelebb kerül egymáshoz. A színmű a Művészetek Házában látható december 28-án.
»Lucáztak a népzenészek
"Luca-Luca kitty-kotty, tojjanak a tikojok" címmel adtak Luca-napi műsort a Hiemer- ház házasságkötő termében a
Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény népzene szakos diákjai és tanárai.
»Szép jelen és szép jövő
Csodálatos hímzések, kézi szövésű asztalterítők, fazekasmunkák, kisbútorok, az elengedhetetlen mézeskalácsok sorakoznak a
Művészetek Házának kiállítótermében: megnyílt, és január 6-ig látogatható a hagyományos adventi tárlat.
»MP3-merénylet Székesfehérváron
Öngyilkosjelölt "leimádkozása" a templomtoronyból, bankrablás, tánc és megannyi más akció szerepelt abban az mp3-merényletben, amit
Mikulás napján követtek el fehérvári fiatalok az Extrém Generáció szervezésében.
Videónk »A Mono Manó koncertezett Mikuláskor
A városi Mikulás-napi ünnepségen a MonoManó zenekar adott koncert. A hangulatos szórakoztató műsorban dalra fakadt a
Mikulás is, akit a vállalkozó szellemű gyerekek ugyancsak énekszóval köszöntöttek.
Videónk »Adventi hangulatban Váradi Eszter Sárával
Advent második vasárnapján is várta a közönséget a Vörösmarty Színház a Hősök terén: ezúttal Váradi Eszter Sára
énekelt karácsonyhoz kapcsolódó dalokat, és ízelítőt adott a teátrum készülő új produkciójából.
Videóink és képeink »Musicalek karácsonyra
Ismét Fehérvárra érkezik az Aida musical, az Újra együtt a banda című musical show pedig karácsonyi
különkiadással jelentkezik: a két produkció december 17-én és 18-án látható a Vodafone Sportcsarnokban.
»Flippers koncert Roy és Ádámmal
Előkarácsonyi és egyben 5 éves születésnapi rock and roll partyra készül a fehérvári Flippers együttes: december
10-én, szombaton 21 órától újra a Petőfi Moziba invitálják a nagyérdeműt. A zenekar vendége Roy és Ádám lesz.
»Átadták a Prima Díjakat
A Hotel Magyar Király adott otthont a november 25-én már hatodik alkalommal megrendezett Fejér Megyei Prima díjátadó
ünnepségnek és az azt követő bálnak. A három idei fődíjas Hudoba György, Fidel László és Kovács Árpád.
»Öltöztet és stílust ad
Ezúttal kivételesen hozzá szabad nyúlni a kiállított tárgyakhoz: a Szent István Király Országzászló téri épületében
február 26-ig látható, Korok és kalapok címet viselő kalaptörténeti kiállítás több darabja felpróbálható.
»Nemes faragások
Nemes Ferenc faragó, népi iparművész alkotásaiból nyílt tárlat a Művészetek Háza kiállítótermében. A november 27-ig látogatható,
gazdag kínálatú tárlatot Kovács György, a Megyei Művelődési Központ címzetes igazgatója nyitotta meg.
»Megmaradt az alkotói lendület
Nyolcvannyolc képző- és iparművész alkotásai láthatók a január 29-ig nyitva tartó Fejér megyei őszi tárlaton,
a Csók István Képtárban. A megnyitón adták át a kiállítás szervezésében közreműködő önkormányzatok díjait.
»Fehérvárra látogat Charley nénje
Két oxfordi diák, Charley és Jack beleszeretnek a szép Spittigue lányokba, de szerelmük beteljesüléséhez rögös, ugyanakkor
vidám jelenetekben bővelkedő út vezet. A népszerű zenés darab november 11-én látható a Köfém Művelődési Házban.
»Vég és kezdet
Két októberi premierre készül Bakonyi Csilla színművésznő: a Vörösmarty Színházban Tasnádi István Finito című
komédiájában alakítja Tigris Niki popdívát, és aznap indítja el az első fehérvári castingügynökséget is.
»Freskók selyemből
Mesés ruhák, sálak, stólák, selyemparaván; freskókra emlékeztető faliképek: Liudmila Agafonova orosz textilművész
munkáiból nyílt kiállítás a Művészetek Háza kiállítótermében. A tárlat október 30-ig látogatható.
»Változó perspektívák
Fehérvárra érkezett a "Változó perspektívák" című vándorkiállítás: az Alba Plaza Civil korzóján október 22-ig látható
tárlat célja, hogy a megszokottól eltérő módon, más perspektívából mutassa be a Down-szindrómások értékeit.
»Száz hangból választanak
Közel száz fiatal jelentkezett a Fehérvár Hangja zenei tehetségkutató vetélkedőre. A versenyzők háromnegyede lány, a
legtöbben a 17 éves korosztályt képviselik, a jelentkezők fele Fehérváron él vagy tanul. A válogató október végén lesz.
»Villámtárlattal zárult a művésztelep
Idén is a város legrövidebb ideig nyitva tartó kiállításával, az Alcoa-Köfém Művelődési Házban mindössze három órán át
látogatható tárlattal zárult az Agárdi Nemzetközi Művésztelep. A Pákász Tanyán idén kilenc képzőművész dolgozott.
»Elkészült a Hiemer-ház
Fél évtizedes munkával megújult a Hiemer-Font-Caraffa épületegyüttes: a napokban elkészült az utolsó szárny is.
A befejező, harmadik ütemben elkészült épületrészt a napokban mutatták be a sajtónak.
Írásunk, képeink és Hiemer-dossziénk » Évadnyitó, nyílt nappal
Nyílt napot és évadnyitó mulatságot tartott a Vörösmarty Színház: kulisszajárásra várták azokat, akik szerettek volna
bepillantani a kulisszák mögé, a színház előtt felállított színpadon pedig az évad bemutatóiból villantottak fel részleteket.
»Művésztelep Agárdon
Az Alcoa-Köfém Művelődési Házban rendezett hagyományos villámtárlattal zárul a 22. Agárdi Nemzetközi Művésztelep: a
szeptember 27-én, kedden 17 órakor nyíló tárlaton mindössze néhány órán át lehet megtekinteni a friss alkotásokat.
»Megnyílt a Zene-zoom tárlata
A Művészetek Házában a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat vezérfonala a vizuális és a tárgyalkotó kreativitás
volt, így több tárlat, köztük a hagyományteremtő szándékkal meghirdetett Zene-zoom fotópályázat kiállítása is megnyílt.
»Kultúrházak éjjel-nappal
Fehérvári intézmények is csatlakoztak a hagyományos országos programsorozathoz: A Szabadművelődés Házában a futurológia lesz a
fő téma, a Művészetek Házában pedig a vizuális és a tárgyalkotó kreativitás.
»Show és premier
Az idei klubszezon első Sárga Taxi koncertjét tartják szeptember 24-én a Petőfi Mozi Music Pubban. A show keretében
mutatják be legújabb videoklipjüket, amely a Csillagfény Táncklub című lemezük címadó dalához készült.
»Újra füstbe borul a belváros
Hetedik alkalommal rendezik meg Fehérváron a lecsófőzők hagyományos vetélkedését: szeptember 24-én a Várkörút teljes
hosszában, a Teleki Blanka Gimnáziumtól a bíróságig rotyognak majd a bográcsok.
»Megnyílt az Amator Artium tárlata
A kiállító alkotók jelenlétében Harka Ágnes festőművész nyitotta meg a Művészetek Házában a XXI. Országos Amator
Artium Képző- és Iparművészeti Tárlat Fejér megyei kiállítását, amelyen 61 amatőr művész 74 munkája látható.
»Fúvósok a ligetben
A szervezők az idei Zichy Ligeti Dallamok koncertsorozatba is beiktattak egy rendhagyó, szombati koncertet, amelyen
a rendezvénysorozat állandó fellépője, a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar muzsikált.
»Nemzetközi tárlat az Öreghegyen
Kaisa Nurminen és Varga Gábor Farkas alkotásaiból nyílt tárlat az Öreghegyi Közösségi Házban. A két művész a 21.
Agárdi Művésztelep vendége volt, közös kiállításukat Pinke Miklós képzőművész ajánlotta a közönség figyelmébe.
»Vége a táncnak
A résztvevő együttesek közös táncával ért véget a néptáncfesztivált záró gálaműsor a Városház téren: idén tíz külföldi
csoport és több hazai együttes érkezett a város legnépszerűbb fesztiváljára.
Képeink és videóink » Filmszemlén az Animono
Az augusztus 28-ig zajló 18. Országos Diákfilmszemlén a Fejér Megyei Művelődési Központban működő Animono animációs
filmkészítő műhely öt alkotással vesz részt, ezek közül kettő az Animono nyári táborában készült.
»Átadták a város idei kitüntetéseit
Három új díszpolgára van ezentúl a városnak, hárman Tiszteletbeli Polgár címet vehettek át, valamint hat személynek - köztük Kozáry Ferencnek és
Cserta Gábornak - Pro Civitate emlékérmet adományoztak a nemzeti ünnep alkalmából.
»Fehérvár hangját keresik
Az országos tehetségkutatók mintájára a város is megszervezi saját versenyét Fehérvár legjobb hangú énekesei számára.
Jelentkezni augusztus 21-től szeptember 30-ig lehet, pop, rock, dzsessz vagy musical dallal.
»Kerámiafestmények
Miklós János kerámiakorongjaiból nyílt kiállítás a Pelikán Galériában. Az autodidakta fehérvári keramikus, szobrász
egyedülálló, a tárlatot megnyitó kritikus szerint meghökkentő tárlata szeptember 16-ig látogatható, a belépés ingyenes.
»Próbaüzem a kastélyban
Megtörtént a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély középső szárnyának műszaki átadása. A Károlyi József Alapítvány már
teszteli az elkészült épületrészt, amelynek felújítása 2009-ben indult, és most már a berendezése is elkezdődött.
»Öten versengenek a színházigazgatói posztért Öten pályáztak a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói posztjára: Frigyesi András, Kuna Károly, Quintus Konrád, Surányi András és Szűcs Gábor. A kilenctagú szakmai előkészítő bizottság még augusztusban véleményezi a beérkezett anyagokat, a közgyűlés pedig szeptemberben tárgyal a pályázatokról. » Újra Történelmi Kavalkád Augusztus 6-án felvonulással kezdődik és összesen négy hétvégén át tart a Történelmi Kavalkád. Az eredeti történelmi díszletek között, szombatonként és vasárnaponként ismét bátor lovagok, csepűrágók, langaléta gólyalábasok, énekmondók, régi és újkori zenét játszó muzsikosok szórakoztatják a belvárosban járókat. » Operettslágerek a pavilonban
Tótpál Szilvia opera- és operetténekes, magánénektanár operettműsorával folytatódott a "Zichy ligeti dallamok" című
vasárnapi programsorozat a belvárosi ligetben.Képeink és videónk » Bakonyi Csilláé a város színházi díja
Az idén Bakonyi Csilla kapta a legtöbb szavazatot a Vörösmarty Színház közönségétől: a színművész a Hiemer-házban
rendezett ünnepségen vette át a város elismerését, a Pro Theatro Civitatis Albae Regalis Díjat.
Interjúnk »Zenés nyári színház Anconai szerelmesek, Álomlányok, Almamánia, Fénylő Hold musical show, Bor, mámor, szerelem operettgála - csupa-csupa zenés produkció szerepel a Pelikán Udvarban rendezett Nyári Színház repertoárján. Az ART Kulturális Egyesület és a Vörösmarty Színház által közösen szervezett programsorozat augusztus 4-ig tart. » Így készült az Anconai szerelmesek
Az ART Kulturális Egyesület és a Vörösmarty Színház által közösen szervezett Nyári Színház legnagyobb durranása az Anconai szerelmesek című zenés komédia felújítása lesz.Írásunk, képeink és videóink » Fotótárlat a Platánban
Bánky Tibor, Keczely Gabriella, Kemény János, Mohainé Burián Mária Ágnes "Mágnes" és Streit Gábor
közös fotókiállítása nyílt meg a Hotel Platán galériájában. A tárlat augusztus 1-jéig tekinthető meg.
»Sztárvendégek a falunapon
Buch Tibor és Füredi Nikolett is fellépett a sárkeresztesi falunapon. A népszerű énekes-színészek musical- és operettslágerekből állították össze műsorukat, amivel nagy sikert arattak.Képeink és videónk » Megyekorzó a Megyeháza udvarán
Első ízben rendezték meg a Megyekorzót, ahol Fejér megyei élelmiszereket és kézműves termékeket lehetett vásárolni.
A vásárt kulturális programok, zenés-táncos produkciók is színesítették.Képeink és videóink » Lezajlott az első mustra
Tizennyolc továbbjutót választott ki a zsűri a Fehérvár Szépe-Fejér Megyei Hírlap Királynője címért indult
versenyzők közül a júniusi elődöntőn. Az augusztus végi döntőig még sok feladat vár a legszebbnek talált lányokra.
»Főszerepben: a borotva és a borbély
A kihalófélben lévő borbély szakma, és annak legfontosabb kelléke, a borotva állt az idei Tűzzel-vassal Fesztivál középpontjában.
A Kézművesek Háza tornácán korabeli borbélyműhelyt is berendeztek.
»Szeptemberre lehet színházigazgató
Rendkívüli közgyűlést tartott a város képviselőtestülete: a városatyák elfogadták a Vörösmarty Színház 2011/12-es
évadtervét, így megkezdődhet a bérletezés, és pályázatot írtak ki a Vörösmarty Színház igazgatói posztjára.
»A tűzzel játszanak
Vasnyújtás és lópatkolás, birkanyírás és körmölés, borbélyműhely és borotvakiállítás a megszokott programok mellett
több újdonsággal is előrukkolnak a VIII. Tűzzel-vassal Fesztiválon, június 18-án, szombaton a Rác utcai skanzenben.
» |
Idén új helyszínen, a Volksbank Galériában rendezte meg szokásos kiállítását az SMV 2000 Festőtanoda. Simon M. Veronika
festőművész és fiatal tanítványainak közös kiállítása május végéig látható a Táncsics Mihály utcai kiállítóhelyen.
»Réthlyt és Szikorát támogatja a bizottság
A szakmai bizottság is meghallgatta a Vörösmarty Színház igazgatói pályázatára jelentkezőket, és értékelt. A dobogóra
Réthly Attila, Szikora János és Seregi Zoltán fért fel, a teátrumot jelenleg irányító Quintus Konrád mindössze egy
szavazatot kapott.
»Kelet és nyugat
A Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár felnőtt könyvkölcsönző részlegében május 19-ig tekinthető meg a Kelet-korszak, Nyugat-korszak
című kiállítás, mely a budapesti Goethe Intézet Könyvtára segítségével jutott el Székesfehérvárra.
»Vidámságot vittek színre
Spiró groteszk komédiája, Molière klasszikus vígjátéka és egy besorolhatatlan műfajú, leginkább kabarénak tetsző színpadi
játék szerepelt az idei Fejér Megyei Diákszínjátszó Fesztiválon. A fődíjat a telekis színjátszóknak ítélte a zsűri.
»VAGYOK, az esélyegyenlőség jegyében A Székesfehérvári Első Lions Klub ötödik alkalommal rendezi meg a VAGYOK rendezvénysorozatot, az egyetlen olyan országos programot, amelynek keretében a vakok és gyengénlátók művészeti tehetségüket mutathatják be. A rendezvénynek ezúttal is a Köfém Művelődési Ház ad otthont, május 12-én. » Újparti grafikák
A dunaújvárosi Újpart Egyesület fiatal tagjainak alkotásaiból rendezett kiállítást a Pelikán Galéria. A május 11-ig
látható tárlatot Rajcsányi Artúr fotográfus, az egyesület vezetőségi tagja ajánlotta a közönség figyelmébe.
»Diáknapok after party
Az idei Fejér Megyei Diáknapok legjobb produkciói álltak újra színpadra a Művészetek Házában. A március 30.
és április 1. között rendezett kulturális seregszemle díjazottjai közül a zsűri választotta ki a főként zenés műsorszámokat.
»Csillagport hinthet
Több mint száz tehetséges táncos közül választották ki a StarDust: A musical show tánckarát - Rovó Tamás, a
Vörösmarty Színház társulatának tagja is bekerült a legjobb tizenkettőbe. A premier május 18-án lesz a
SYMA Csarnokban.
Interjúnk »Idén is lesz kincsvadászat
Több ország ásványgyűjtői találkoznak április 22-én, vasárnap a Videoton Oktatási Központban: a XXIV. Alba Regia Nemzetközi
Ásványbörze és Ékszervásár látogatói az ásványok mellett ékszerekből és használati tárgyakból is válogathatnak.
»Lejárt a színházigazgatói pályázat határideje
Bata János, Kamondi Zoltán, Kárpáti Norbert, Kuna Károly, Mihályi Győző, Réthly Attila, Romvári Gergely, Seregi Zoltán
és Szikora János pályázata érkezett be az április 4-i határidőig. Augusztustól lehet új igazgatója a fehérvári teátrumnak.
»Marosi Arnold múzeumi látványtár
Több mint 68 millió forintnyi fejlesztés, a múzeumi szakemberek elképzelései alapján létrejött könyv és régiség látványtár
megvalósítása zárult le március 30-án a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében.
»Rádiók hullámhosszán
A nagy érdeklődésre való tekintettel a Vörösmarty Megyei Könyvtár meghosszabbította a rádiókiállítást: a Kóger László
gazdag gyűjteményéből válogatott darabok április 10-ig láthatóak az intézmény audiovizuális részlegében.
»Újra Velencén az EFOTT
Quimby, Tankcsapda, Hősök, HS7, Kiscsillag, Ganxsta Zolee és a Kartel, valamint John Dahlbäck. Jól ismert régi motorosok és
világhírű újoncok érkeznek idén az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójára.
»Szerelmesek az idők viharában
Valódi emberi sorsok, szabadságra és boldogságra vágyó, és egymást kölcsönösen börtönbe záró, boldogtalanná tevő
lelkek nagyon is mai történetét ismerhetjük fel Osztrovszkij másfél évszázada írt Viharában.
»Forradalom lesz a belvárosban
A tavalyi interaktív ünnepség sikerére való tekintettel idén is életre keltik az 1848. március 15-i forradalmat
Fehérváron. A történelmi játék több mint száz fehérvári diák és a város fiatal színjátszóinak közreműködésével valósul meg.
»Meddig vagyok?!
Esztergályos Cecília tart önálló estet március 9-én, pénteken 19 órától az Öreghegyi Közösségi Házban. Az est keretében
a Jászai Mari-díjas színésznő sok humorral, dallal, verssel, prózával idézi fel a pályán töltött eddigi ötven évét.
»Tojásdíszítők találkoztak Fehérváron
Országos Tojás Triennálét tartottak a Művészetek Házában. A tojásdíszítés hagyományos technikáit alkalmazó kézművesek
alkotásaiból kiállítást is rendeztek, a tárlat március 11-ig látható az intézmény aulájában.
»Dupla koncert a Műhelyben
Közös turnén szerepel a Sziget Nagyszínpadot is megjárt Esti Kornél, és az egyik legeredetibb magyar rockzenekar, az Óriás. A
turné első állomása a fehérvári Műhely Kávéház, ahol március 10-én, szombaton 21 órától koncertezik a két zenekar.
»Múltidézés a falakon
Kéri Gáspár fotóművész különleges alkotásaiból nyílt kiállítás az Öreghegyi Közösségi Házban. A március 20-ig látogatható
tárlaton felvonultatott nagyméretű képek izgalmas részleteket villantanak fel a múltból és a jelenből is.
»40 alatt
A Székesfehérvári Művészek Társasága fiatal tagjainak a tavalyi Móri Művésztelepen készült alkotásaiból nyílt kiállítás a Pelikán
Galériában. A látványos és szellemes munkák március 2-ig tekinthetők meg, a belépés ingyenes.
»Megijedt az árnyékától
Ha hihetünk az időjós medvénknek, akkor hosszú lesz a tél: barlangjából a ragyogó napsütésre kilépve
megijedt az árnyékától, azonnal sarkon fordult és újra álomra hajtotta a fejét. A hivatásos meteorológusok is hasonló véleményen vannak.
»Zsuzsika hangja visszatér
Zsuzsika művésznő undok, hisztis és beképzelt: azt hiszi, csak ő lehet az előadás középpontjában. A Zsuzsika hangja
néhány év szünet után ismét látható a Pelikán Kamaraszínházban, Bakonyi Csilla, Keller János és Zsurzs Kati főszereplésével.
»Kiállítással és irodalmi esttel ünnepeltek
Szokás szerint zsúfolásig megtelt az Öreghegyi Közösségi Ház a magyar kultúra napja előestéjén, ahol az ünnepi
műsorban Eperjes Károly adott zenés irodalmi estet, majd Filep Sándor festőművész kiállítása nyilt meg.
»Apa és lánya: a két Farkas
Farkas Mihály és Farkas Éva Mária festőművészek alkotásaiból rendezett kiállítást a Fejér Megyei Művelődési Központ, az
intézmény Apa és lánya című képzőművészeti kiállítássorozatának részeként. A tárlat február 4-ig látogatható.
»Kálloy, az ősember
Rob Becker Caveman (Ősember) című világsikerű kortárs komédiája Kálloy Molnár Péter előadásában látható a Köfém
Művelődési Házban február 3-án, pénteken 19 órakor. A darab a műfaját tekintve párkapcsolati one-man-show.
»Újra száll a Tündérszó Harmadik alkalommal hirdette meg nemzetközi meseíró pályázatát a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár. A Tündérszó című pályázatra 8-15 éves gyerekek jelentkezhetnek magyar nyelven írott mesékkel, itthonról és külföldről egyaránt. Az alkotásokat április 15-ig lehet beküldeni. » Adventi hangulatban Bakonyi Csillával
Az utolsó adventi vasárnap főként a gyerekprogramok jegyében telt Fehérváron; a Hősök terén ezúttal a Vörösmarty
Színház képviseletében Bakonyi Csilla is a legkisebbeket várta, versekkel, mesével és játékokkal.
»A csárdáskirálynő 1916-2011
Itt, miközben grófok, hercegek és orfeumi sanzonettek világában járunk, mégis hétköznapi önmagunkra ismerhetünk
a szerelmi zűrzavarok, elveszettségek, bizonyítani vágyások és emberi kicsinyességek kavalkádjában.
»Adventi hangulatban Keller Jánossal
Advent harmadik vasárnapján is várta a közönséget a Vörösmarty Színház a Hősök terén: ezúttal Keller János szórakoztatta az
arra járókat. Elsőként ízelítőt adott az Óz, a csodák csodája című produkcióból, majd "ősbemutatók" következtek.
Videóink »Adventi folkshow
Vastapssal zárult a FolkManuShowk látványos produkciója a Városház téren: advent harmadik szombatján a fiatal néptáncosok
szórakoztatták a "vásári közönséget" a város karácsonyfája mellett álló színpadon.
»Kilencen pályáznak a színház élére
Határidőre összesen kilenc pályázat érkezett a Vörösmarty Színház igazgatói posztjára kiírt pályázatra.
Eredményes pályázati eljárás esetén jövő februártól lehet új igazgatója a fehérvári művészeti intézménynek.
»Anya és lánya
Szőke Balogh Joli festményeiből és lánya, Szőke Krisztina grafikáiból nyílt tárlat a Platán Galériában. A december végéig
megtekinthető kiállítást és az alkotókat Simon M. Veronika ajánlotta a közönség figyelmébe.
»A belvárosban jár a Mikulás
Három napon át, december 4-től 6-ig közlekedik a fehérvári belvárosban a Mikulás-járat: a Mikulás hintója 10 és 18
óra között jár a Fő utca, a Liszt Ferenc utca, a Kossuth utca és az Alba Plaza közötti területen.
Videónk és képeink »Ünnepi díszben a belváros
Eljött advent, a várakozás ideje: meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún, ünnepi pompába öltöztek a közterek,
a házak, és advent fényei ragyogják be a belvárost is, ahol karácsonyi vásár várja a fehérváriakat.
»Bejárható a Hiemer-ház Schmitt Pál köztársasági elnök avatta fel a teljesen elkészült Hiemer-házat, amelynek harmadik üteme november 25-27. között, naponta 10 órától nyitva áll minden érdeklődő előtt. A szakmai vezetéssel történő bejárásokra az épülettömb Oskola utcai bejáratánál lehet jelentkezni. Korábbi írásunk, képeink és Hiemer-dossziénk » Hetedhét Játékmúzeum A fehérvári játéktörténeti konferencián jelentették be, hogy a Hiemer-házban nyíló múzeum elnevezése Hetedhét Játékmúzeum lesz. A Moskovszky család gyűjteményét és Réber László grafikus hagyatékát befogadó múzeum elnevezésére hirdetett pályázat százezer forintos fődíját Koloszár Réka és Déry Patrícia kapta. Megmozdult a kép
Animóka címmel rendeztek kreatív animációs napot gyerekeknek a Megyei Művelődési Központban működő kreatív szakkörök.
A résztvevők betekintést nyerhettek az animációs filmkészítés titkaiba, és egy filmet is készítettek.
»Vigasságok és libaságok
Fehérváron és a környező településeken is Szent Márton jegyében telnek a következő napok. A Felsővárosi Általános
Iskolában is javában próbálják a Márton-napi mulatságot, amit a múzeumi Márton-napon is megnézhet a közönség.
»A nyelv dizájnja
Kik azok a szomorúmanók? Hogyan születik egy dráma, vers vagy próza? Hogy lesz egy régésznek készülő fiatalemberből
irodalmár, zenész és képzőművész? Háy János öreghegyi tárlata tartalmas és szórakoztató szerzői esttel nyílt meg.
»Az vagy, amit megeszel
Az országban egyedülálló közétkeztetési modellprogramot indított Fehérvár önkormányzata: a program a gyerekek,
szülők és pedagógusok táplálkozással és étkeztetéssel kapcsolatos szemléletformálásának érdekében jött létre.
»Esszenciával ünnepelt a Mentavill
Jubileumi gálaműsorral, az ExperiDance Tánctársulat Esszencia című táncszínházi produkciójával ünnepelte
fennállásának huszadik évfordulóját Székesfehérvár egyik közismert családi vállalkozása, a Mentavill Kft.
»Több ezren a Böndörödőn
Idén is népes sokadalom töltötte meg a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol már negyedszer rendezték meg
a Maroshegyi Böndörödőt, a vásári hangulatban zajló, gazdag programkínálatot felvonultató szüreti mulatságot.
»Tanodai tárlat
Az SMV Festőtanoda 13 növendékének munkáiból nyílt kiállítás a Hotel Platán galériájában. A november 2-ig megtekinthető
tárlaton a legkülönbözőbb témákat és technikákat vonultatták fel a többségükben fiatal alkotók.
»Negyedszer böndörödnek Egész napos szüreti mulatságra invitálják a maroshegyieket és a város más részein élőket a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti térre október 8-án, szombaton. Felvonulás, madárijesztő tárlat, borlopó verseny, harcművészeti bemutató és sok más érdekes program szerepel a IV. Maroshegyi Böndörödő kínálatában. » Operettmese a Szent Mihály-napon
Füredi Nikolett és Buch Tibor régi álmát valósította meg a feketehegy-szárazréti sokadalomban: a Csárdáskirálynő
című nagyoperett történetét mesélték el a közönségnek, természetesen dalokkal fűszerezve.
»Se Tamás, se közönség
Megdöbbentően kevesen voltak kíváncsiak az Öreghegyi Közösségi Házban Jordán Katica Szomszédom, Cseh Tamás című
kiállításának megnyitójára, ahol a SeTamás duó játszotta a legendás Cseh Tamás-dalokat.
»Ötszáz bogrács a Várkörúton
Rekordszámú résztvevő nevezett az idei Lecsófőző Vigasságra: a Várkörút teljes hosszában rotyogott a bográcsokban a
lecsó vagy a pörkölt, de készültek tárcsás húsok is. A színpadon az éjszakába nyúlóan váltották egymást a fellépők.
»Vándorlegények és vándorleányok találkoztak
Sikeresnek értékelte a IX. Országos Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat szövés és nemez kategóriájának fehérvári találkozóját
és kiállítását F. Tóth Mária, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium nyugalmazott vezető főtanácsosa.
»Flippers Marót Vikivel és Novai Gáborral
Október 8-án a Petőfi Mozi Music Pubban újraindul a Flippers állandó fehérvári klubja, amelyben nemcsak ők maguk
zenélnek, hanem hazai sztárok is fellépnek: a klubnyitón Marót Vikivel és Novai Gáborral találkozhat a nagyérdemű.
»Indul az évad a Prosperónál
Az E mozgó zűrzavarban című produkciójával kezdi az új évadot a Prospero Színkör. Az előadás szeptember 23-án, pénteken
19 órakor az Öreghegyi Közösségi Házban, másnap 19 órától pedig A Szabadművelődés Házában látható.
»Hódít a Just Dance
A következő hetekben Fehérváron, és a város környékén is fellép a a showtánc műfajában utazó Just Dance Tánccsoport:
Kincsesbányán, a Börgöndi Repülőnapon és a Fehérvári Lecsófőző Vigasságokon is láthatja őket a közönség.
»Új tanév a Megadance Táncstúdióban
Új helyszínen, a Vasvári Pál Általános Iskolában indul a Megadance következő tanfolyama, de a "tanmenet" a régi: a
jelentkezők musical-, show- és hip-hop táncokat tanulhatnak Rovó Tamástól, a Vörösmarty Színház táncművészétől.
»Utolsó simítás a lányokon
Végéhez közeledik az idei Fehérvár Szépe-Fejér Megyei Hírlap Királynője verseny: a lányok az augusztus 27-i döntő előtti
utolsó bemutatójukat tartották a Pátria Kávéház teraszán, ahol alkalmi viseletben mutatták meg magukat.
»Koncertek, mese és kiállítás Tóth István emlékének szentelik az idei, sorrendben XI. Aranybulla Művészeti Napokat az Öreghegyi Közösségi Házban augusztus 26-án és 27-én. Pénteken a hagyományos nemzetközi tárlat is megnyílik, a szombati napra pedig főként a családokat várják az intézmény kertjébe. » Forró nyomon A budapesti Goethe Intézet Könyvtára és a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár együttműködése keretében augusztus 23-szeptember 16. között látható Fehérváron a Forró nyomon című könyv-, CD- és plakátkiállítás. A könyvtár játékos kedvű látogatói kétnyelvű rejtvény megoldásával tehetik próbára magukat. » A pillanat művészete
Operett. Egy könnyed dallamvilággal átszőtt (szerelmi) történet, sok humorral fűszerezve írja a műfajról egy online enciklopédia.
Azonban e mögött sokkal színesebb és érdekesebb világ lakik! vallja az Operettszínház fiatal művésze, Peller Károly.
»Francia kisvárossá változott a belváros
Philip Martin rendezésében, Eddie Redmayne és Clémence Poésy főszereplésével kétrészes angol tévéfilmet forgatnak
hazánkban Sebastian Faulks Birdsong című regényéből, a filmhez Fehérvár belvárosában is vettek fel jeleneteket.
»Egész augusztusban Történelmi Kavalkád
Senki ne csodálkozzon, ha a belvárosban járva királyi pár, nemes urak vagy kardjukkal csörtető vitézek jönnek szemközt:
idén is bátor lovagok, csepűrágók, énekmondók, muzsikosok szórakoztatják a fehérváriakat a belvárosban.
Képeink és videóink »Közös tárlat a Platánban
Tóth Dóra Mária osztrák festőművész "Bemutatkozás" című tárlata és Simon M. Veronika "Ultraviola és homokkőképek" címet
viselő festménykiállítása nyílt meg a Platán Galériában. A két alkotó közös tárlata szeptember 5-ig látogatható.
»Nagyidai cigányok az új Nádasdy-kastélyban
A historizmus korának egyik legszebb magyar kastélya megújult külsővel és a világhírű ExperiDance társulat szabadtéri
előadásával bűvölte el a nagyközönséget. A hely szelleme a táncszínház számára is stílusos helyszínt kölcsönzött.
»Direktorra várva Lejárt a határidő: július 22-ig nyújthatták be pályázataikat mindazok, akik szeretnék megszerezni a Vörösmarty Színház áprilisban megürült igazgatói székét. A nyertesnek nem lesz könnyű dolga: az önkormányzat elvárja, hogy az új direktor visszaszerezze az elmúlt években elveszített nézőket. » Pattogó ritmusok
Az ír és skót népzenét játszó Ister zenekar volt a Zichy ligeti dallamok programsorozat július 24-i vendége.
A 2003-ban alakult zenekar az 1988-ban létrejött M.É.Z. zenekar történetének folytatása.Képeink és videónk » Jubileumi ajándék
Keller János, a Vörösmarty Színház népszerű művésze tíz éve szerződött a fehérvári teátrumhoz. Ebből az alkalomból
egyik tisztelője fotóalbummal lepte meg őt, amiben összegyűjtötte a tíz év bemutatóinak fotóit.
»Zsurzs Kati újra Fehérváron
A Nyári Színházban az Anconai szerelmeseket próbálja, az új évadban pedig mesejátékot rendez Zsurzs Kati: a népszerű, több díjjal
is kitüntetett művészt a Vörösmarty Színház közönségének két évadon át nélkülöznie kellett.
»Kólótól a cigánycsárdásig
Az idei "Zichy ligeti dallamok" talán legnevesebb fellépője, a hazánkban élő délszláv nemzetiségek
népzenei hagyományait ápoló Vujicsics együttes koncertezett az árnyas belvárosi ligetben.
Videónk és képeink »Öreghegyi vigadalom
Remek hangulatú este kerekedett az Öreghegyi Közösségi Ház kertjében, ahol Buch Tibor, Füredi Nikolett és Závodszky Noémi
rendezett zenés nyáresti vigadalmat. Az estet a nyári színház előzetesének szánták.
Képeink »Árnyak a ligetben
A Shadows Emlékzenekar mai koncertjével kezdődött meg a "Zichy ligeti dallamok" idei programsorozata: a legendás együttest megidéző zenekar a szemerkélő eső ellenére is sokakat csábított a ligetbe.Képeink és videónk » Fellépéssel zárult a tánckurzus
Nemrég zárult Rovó Tamás egész tanéven át tartó musical tánckurzusa, tegnap pedig véget ért az egyhetes
intenzív nyári tánckurzus is. A két kurzus növendékei közösen léptek fel a júniusi Megyekorzón.Írásunk, képeink és videónk » Megnyílt a Korda Filmpark
Felavatták, és a szakmai közönségnek bemutatták Magyarország első filmes témaparkját, az etyeki Korda Stúdió
mellett épült látogatóközpontot, amelyet július 1-től vehet birtokba a nagyközönség.Írásunk és képeink » Álom és Élet
Őri Tóth István négy helyszínen rendezett emlékkiállításával nyílt meg a Múzeumok Éjszakája gazdag programja.
A város népszerű, tavaly elhunyt fotográfusára barátja és alkotótársa, Fülöp Gyula régész emlékezett.
» |